The morphology of the Hungarian language

Az alaktan, vagyis a morfológia a nyelvtudománynak az a területe, amely a jelekkel, ragokkal, képzőkkel foglalkozik. Ezeket összefoglaló névvel morfémáknak nevezi a nyelvtudomány. A morfémák az emberi kommunikáció legfőbb és legjellemzőbb eszközének, a nyelvnek a legkisebb jelentést hordozó eszközei, a "nyelvi jelek", amelyekből a beszédtevékenység minimális egységei, a mondatok felépülnek. A magyar nyelv alaktana című kiadvány rendszerszerűen bemutatja a nyelvünkben előforduló valamennyi morfématípust. Az egyes morfémák jellemzése azon is alapszik, hogy milyen a viszonyuk a környezetükkel, és hogyan társulhatnak, ezért az alaktannak szükségképpen foglalkoznia kell a morfémakapcsolatok lehetséges formáival. Az alaktan vizsgálja az elemi morfémák és a szóértékű jelkomplexumok tulajdonságait és a mondatba kerülésre alkalmas formáikat, szóalakváltozataikat. Természetesen beletartozik az alaktan látókörébe az is, milyen módon gyarapodhat-gyarapítható a nyelv jelkészlete. A kiadvány stílusában a hagyományos magyar terminológiát követi, de anyagában lépést tart az újabb eredményekkel. A könyvben az elméleti részek után száznál is több, különböző nehézségi fokú, változatos gyakorlófeladat található. Ezek segítik az elméleti ismeretek elmélyítését, hozzájuk megoldási javaslatok is találhatók a kötet végén. Ezt a kötetet elsősorban azoknak szánjuk, akik felsőoktatási intézményekben magyar nyelv és irodalom szakon tanulnak. Hasznos lehet továbbá a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára, és olyanoknak is, akik a sajtó, a tömegkommunikáció különböző területein dolgozva, a magyar nyelvet hivatásukhoz mindennap szerszámként használják. De figyelmébe ajánljuk mindazoknak, akik csupán érdeklődéssel fordulnak különleges anyanyelvünk felé, amely a magyar kultúra alapja és hordozója, gondolkodásunk eszköze és tükrözője. De amelybe nem elég beleszületni, hiszen nem szűnünk meg tanulni, gyakorolni azt életünk végéig sem. A szerző, Korchmáros Valéria évtizedeken keresztül oktatta a Szegedi Tudo­mány­egyetemen a leíró magyar nyelvtant a magyar szakosoknak, és nagy tapasztalata van a magyarnak idegen nyelvként való tanításában is. Latin-magyar szakos tanárként mindig is érdekelték azok a gondolkodást is meghatározó alapvető rendszerbeli különbségek, amelyek miatt a magyar annyira különbözik az őt körülvevő szláv, germán és újlatin nyelvektől, amelyek végső soron mind közös indoeurópai gyökerekből nőttek ki.